Cégalapítás 2015, cégmódosítás 2015, kft alapítás 2015, könyvelés és székhelyszolgáltatás Budapest hírek.
Postázták az első felszólításokat törzstőke emelés ügyében...
2017.10.25 9:41:21


Információink szerint a cégbíróságok már legalább október elején postázták első leveleiket azoknak a társaságoknak, amelyek nem tettek eleget a kötelező cégmódosításnak. A kötelező cégmódosítást minden olyan kft-nek végre kellett hajtania, amelynek jegyzett, vagy másképp törzstőkéje nem érte el az új Ptk. szerinti minimum 3 millió forintot. Mindemellett azoknak a társaságoknak is beadvány keretében módosítania kellett a társasági szerződését, vagy alapító okiratát, amelyek nem feleltek meg az új Ptk. által szabott egyéb szabályoknak. 

A kiküldött felszólításban a cégbíróság 30 napot ad arra, hogy az adott társaság helyreállítsa a törvényes állapotot. Ezt, - amit a beadvány is tartalmaz - csak elektronikusan lehet megtenni. Ez a végzés első alkalommal még nem tartalmaz pénzbírságot. A végzés szerint, amennyiben az adott cég nem tesz eleget a felszólításban foglaltaknak, a bíróság a Ctv. 81. § (1) és (2) bekezdése szerinti szankciókat alkalmazza, amelyek az alábbiak lehetnek:

- ha megállapítható, hogy a törvénysértésnek a vezető tisztségviselő adott okot, 100.000 forinttól, 10.000.000 forintig terjedő bírsággal sújthatja.

- megsemmisíti a jogszabálysértő, vagy a létesítő okirat valamely rendelkezésébe ütköző társasági határozatokat, és határidő szabásával új határozathozatalt írhat elő

- ha a cég törvényes működése a legfőbb szervének összehívásával előreláthatólag helyreállítható, összehívja a cég legfőbb szervét, vagy ennek a feladatnak a végrehajtására - a cég költségére - megfelelő személyt vagy szervezetet rendel ki,

- ha a cég működése törvényességének helyreállítása más módon nem biztosítható - legfeljebb kilencven napra felügyelőbiztost rendel ki.

Amennyiben még nem tett eleget a kötelező cégmódosítás által előírtaknak feltétlenül keressen meg bennünket a 06 (1) 235 0566-os telefonszámon. Most még bírságmentesen megteheti ezt!

 


 



 Cégalapítás-al, kft alapítás-al foglalkozik a weboldal elsősorban és igyekszünk hatékony segítséget nyújtani a különböző cégjogi eljárásokkal kapcsolatban is (kft alapítás, cégmódosítás, kötelező cégmódosítás, könyvelés és székhely) Elérhetőségeinken kérhet időpontot konzultációra, illetve személyes bejelentkezésre is már az eljárásokhoz. Kérje szakembereink segítségét!

Tekintse meg hírportálunk főoldalát, magyarország leglátogatottabb cégalapítási és cégeljárási weblapját!

Cégalapítás, kft cég alapítása, cégalapítás olcsón, cégalapítás feltételei, cégalapítás menete        Cégmódosítás, kötelező cégmódosítás, cégmódosítás olcsón, cég módosítása ingyen, céges változtatások        Kft alapítás, kft alapítása, kft alapítás feltétele, kft alapítás menete        Ingyen cégalapítás elérhető csomagban, cégalapítás ingyen        Könyvelés szakértőkkel és garanciával, könyv vezetés, bérszámfejtés        Székhely, székhely szolgáltatás, cég székhely igénylése