Cégalapítás 2015, cégmódosítás 2015, kft alapítás 2015, könyvelés és székhelyszolgáltatás Budapest hírek.
Kell az iratmintás bt-knek, kkt-knak kötelező cégmódosítást végrehajtaniuk a mostani 2015-ös szériában?
2015.3.20 9:35:49


Az eddigi szabályozás szerint nem volt teljesen tiszta, hogy vajon azoknak a cégeknek, amelyek natúr iratmintával lettek alapítva, kell-e módosítaniuk a társasági szerződésüket vagy sem. 2015. február 28-án életbe lépett új Ptké szabályozás egyértelművé teszi ezt a kérdést.

Jelen kérdéssel összefüggésben az Országos Bírósági Hivatal is közzétett egy rövid tájékoztatást, illetve a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága is közölte az ide vonatkozó álláspontját.

Ezek szerint a törvény mellékletét képező iratmintával alapított cégek esetében (jellemzően a többség) nem szükséges végrehajtani a kötelező cégmódosítást most 2015-ben, sem evégből később. Hiába változott a törvényben a üzletvető elnevezése ügyvezetőre, illetve hiába van az iratmintában általános hivatkozás a Gt-re (tehát nem konkrét paragrafusra), amit, mint tudjuk felváltott az új Ptk. nem kell áttérni az új Ptk-ra. A bíróságok álláspontja szerint a korábbi Gt-hez kötődő társasági iratminta egyetlen új Ptk-ba ütköző rendelkezést sem tartalmaz, tehát teljes egészében kompatiblis azzal.

Helyesen járnak tehát el azok a cégvezetők, akik cégüket korábban iratminta szerint alapították, és betéti vagy közkereseti társaságuk társasági szerződésén nem hajtják végre a kötelező cégmódosítást.

Nem kell a cégeknek társasági határozatot sem benyújtaniuk azzal kapcsolatban, hogy a létesítő okiratuk megfelel az új Ptk-nak.

Amennyiben a cégalapításkor eltértek az iratmintától, akkor mindenképp felül kell vizsgálni az eltérő rendelkezéseket, és amennyiben azok az új Ptk. rendelkezéseibe ütköznek, végre kell hajtani a kötelező cégmódosítást.

A kötelező cégmódosítás illeték és közzétételi díj mentes, amennyiben nincs más ide nem sorolható változásátvezetés a cégben. Az iratminta csatolás illetve az üzvezető helyetti ügyvezetői megnevezés módosítása is illeték és közzétételi díj mentes!


 

Központi irodánk 1027 Budapest, Bem Rakpart 50. sz. alatt


 



 Cégalapítás-al, kft alapítás-al foglalkozik a weboldal elsősorban és igyekszünk hatékony segítséget nyújtani a különböző cégjogi eljárásokkal kapcsolatban is (kft alapítás, cégmódosítás, kötelező cégmódosítás, könyvelés és székhely) Elérhetőségeinken kérhet időpontot konzultációra, illetve személyes bejelentkezésre is már az eljárásokhoz. Kérje szakembereink segítségét!

Tekintse meg hírportálunk főoldalát, magyarország leglátogatottabb cégalapítási és cégeljárási weblapját!

Cégalapítás, kft cég alapítása, cégalapítás olcsón, cégalapítás feltételei, cégalapítás menete        Cégmódosítás, kötelező cégmódosítás, cégmódosítás olcsón, cég módosítása ingyen, céges változtatások        Kft alapítás, kft alapítása, kft alapítás feltétele, kft alapítás menete        Ingyen cégalapítás elérhető csomagban, cégalapítás ingyen        Könyvelés szakértőkkel és garanciával, könyv vezetés, bérszámfejtés        Székhely, székhely szolgáltatás, cég székhely igénylése